Szűts László: Az ember és a palánta
Elnéztem a minap egy öregembert,
úgy kapálgatta a kertben a földet,
ahogy az anya varrja a ruhácskát
a még meg se született csecsemőnek.
úgy kapálgatta a kertben a földet,
ahogy az anya varrja a ruhácskát
a még meg se született csecsemőnek.
Szülői szeretet volt az, bizony,
amivel az ágyás fölé hajolt.
Nyújtózkodnak a gyökerek a földben
s a kezében a kapa meg dalolt.
amivel az ágyás fölé hajolt.
Nyújtózkodnak a gyökerek a földben
s a kezében a kapa meg dalolt.
A léptei a hantokat ringatták
a karjának egy-egy lágy mozdulata
minthogyha csendben mondogatta volna:
„Ne féljetek, hisz nem bánt a kapa!”
a karjának egy-egy lágy mozdulata
minthogyha csendben mondogatta volna:
„Ne féljetek, hisz nem bánt a kapa!”
De aztán, mint ki elröstelkedik,
fölemelkedve nézett szerteszét.
Nem vette észre, hogy egy kis palánta
kidugta bátran a földből fejét.
fölemelkedve nézett szerteszét.
Nem vette észre, hogy egy kis palánta
kidugta bátran a földből fejét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése