Bővebben rólunk..

Raáb  Krisztina

Egyedüli gyermeke vagyok szüleimnek, akik tizenegy éves koromban elváltak. Ahogy a nagykönyvben meg van írva, kitűnő tanulmányi eredményekkel -  a sport állandó jelenléte mellett -  két közgazdász diplomát szereztem, majd egy nagy csavarral az idegenforgalomban eltöltött néhány év után gyógypedagógus lettem.

Emlékszem, hogy már ’20-as éveimben meg akartam váltani a világot, erős vágy élt bennem, hogy hivatásomban az általam fontosnak tartott értékeket képviselhessem.  Első munkahelyem azonban csak unalmat, felszínességet, érdekkapcsolatokat és hazugságokat mutatott. A kreatív energiák megéléséről szó sem lehetett. A közeg mellett az is probléma volt, hogy akkor még túl sok volt bennem az idea és kevés az erő, hogy bármit megvalósítsak vágyaimból.

Egy komoly betegség, a hónapokig tartó teljes kiszolgáltatottság testi és lelki fájdalmai ébresztettek rá arra először, hogy nem élhetek mások elvárásai szerint, magamért és az életem alakulásáért nekem kell vállalnom a felelősséget, ezt helyettem senki nem teszi és nem is teheti meg. Valódi késztetéseimet olyannyira elrejtettem a megfelelés és a tökéletesség köpenye mögé, hogy évekbe telt, mire körülbelül kitapogattam, ki vagyok én, mire vágyom igazán és hol a helyem. Persze ez nem egy lezárt folyamat, mindig formálódik, új árnyalatokkal gazdagodik a kép tapasztalataim tükrében. Sokféle –az önismereti és a segítő munkában is - hasznos dolgot tanultam az évek alatt, így asztrológiát, kineziológiát, hangterápiát, jógát és különféle energetikai technikákat. Közben olvastam, figyeltem, kerestem, változtam, egy idő után már képes voltam szűrni az információkat, tanításokat, és a tapasztalataimban felfedezni a magam valóságát.

Két gyermekem van, egy örökbefogadott kislány és egy nála alig tíz hónappal fiatalabb kisfiú, aki egy elsőre sikeres lombik programból született. Huszonöt évesen történt hasi műtéteim miatt az orvosok számára nem volt kérdés a művi út kizárólagossága. Amióta eszemet tudom, szerettem volna anya lenni – nem egy, hanem lehetőleg több gyermek édesanyja. Már főiskolás koromban elfogadtam volna egy gyermeket, és később is bármikor, bármilyen élethelyzetben. Az élet azonban mindig „közbeszólt”. Először akkori párom halogatta a gyermekvállalást, mondván, előbb meg kell teremteni a feltételeit, majd jöttek a hasi műtétek, teljes fizikai leépülés, az ebből fakadó lelki nehézségek, majd válás.

Aztán jött Valaki, aki segített talpra állni, aki elfogad és szeret. Nem sokkal később pedig két kisember, akik mellett felnőtté váltam.

A szándék pedig, hogy „megváltsam a világot”, nem múlt el, csak átalakult. Már kevéssé szól a megerősítésekről, szeretet és elismerés vágyáról, és többet táplálkozik a belső bizonyosságból. És már megelégszem egyszerre egy-egy kontinens elmozdításával, nem akarom rögtön az egész Földet kiforgatni a sarkaiból. J

A gyermekvállalással kapcsolatos nehézségeket először a saját életemben tapasztalhattam meg, annak minden testi és lelki nyűgeivel. Aztán a „véletlen” hozott olyan lehetőségeket is, amelyekben mások tapasztalatait ismerhetem meg közelebbről. Két éven keresztül vezettem olyan önszerveződő csoportot, ahol a babára vágyóknak lehetősége volt együtt tornázni, relaxálni, megtanulni bizonyos légző- és energiamozgató gyakorlatokat. Akkor jöttem rá, hogy sokkal nagyobb szükség van az ilyen kezdeményezésekre, mint gondoltam. S jelentősége messze túlmutat a technikákon, gyakorlatokon. Az elfogadó, szeretetteli légkör, sok beszélgetés, a tapasztalatok megosztása mind-mind erőt és hitet adott a jelenlévőknek. Esetleg új nézőpontokat és a kompetencia érzését. Egy kis kilégzést a sok görcs közepette. Szép és hasznos tapasztalás volt számomra ez az időszak.

Rendszeresen dolgozom várandósokkal is, akiknek abban szeretnék segíteni, hogy tudatosan éljék meg ezt a csodálatos élményt, valóban megtapasztalják az egységet gyermekükkel és önmagukkal, és felfedezzék anyai erejüket, meghallják belső késztetéseiket. Emellett gyógypedagógusként természetesen találkozom különböző korú gyerekekkel és szüleikkel, ott is alkalmam nyílik bepillantani a családok érzelmi életébe, problémáiba.  Nagy ajándék számomra, hogy ennyi állomásánál jelen lehetek a női életnek. Hálás vagyok érte.

Én – még a legnehezebb helyzetben is – mindig úgy éreztem, hogy van tovább, van legalább egy lépés, amit meg tudok tenni, ami továbbvisz. Ki a Fényre. És most már azt is tudom, hogy az a kint az valójában odabent van. Ezt megtapasztalni a legszabadabb, legszebb érzés a világon. És szeretném, ha ezt minél többen megtapasztalhatnánk és ez a tapasztalás  tudássá válva magból termővé válna életünkben.