Gondolatok, írások - azok számára, akiknek vágya, hogy gyermekük szülessen/szülővé váljanak még nem teljesülhetett.

2011. szeptember 30., péntek

EGY KIS MOZI

Szeretnénk néhány általunk fontosnak tartott filmet megosztani a blog olvasóival..Reméljük technikai tudásunk is gyarapszik, és egyre tökéletesebb formában tesszük majd ezt.


Nem használjuk ezeket a címkéket, hogy meddő, vagy steril - amely szavakat mások akasztanak ránk vagy akár magunk nézünk így magunkra..
Mivel ezek az állapotok egyes helyzetekben a védelmet, (akár a túlélést) is segíthetik- lehet, hogy szükséges helyzetek? Miért van most szükségem a "meddőségre"? Milyen célt szolgál a várakozás? Mit jelent a betegségem? Merre indulhatok el, milyen felismeréseket hozhat a betegség  számomra?



Egy gyönyörű film a betegség hozta felismerésről:

 1996. december 10-én dr. Jill Bolte Taylor, 37 éves, Harvard egyetemi agykutató bal agyféltekéjében hatalmas bevérzés alakult ki. Négy óra alatt olyan állapotba került, hogy nem tudott járni, beszélni, írni, illetve életének bármely részletére visszaemlékezni. A bal féltekei készségek leépülését egy agykutató szemével figyelte meg, így még idejében rájött, hogy mi is történik vele, és sikerült segítséget hívnia. Nyolc évébe került, hogy agyvérzéséből teljesen felépüljön. A történet betekintést nyújt az emberi agy működésébe, valamint annak hihetetlen plaszticitásába. Azt is elénk tárja, hogy az agyvérzést átélt betegeknek valójába mire van szükségük a felépüléshez. Dr. Jill Bolte Taylor számára az agyvérzés megvilágosító hatású áldásnak bizonyult.



A linkre kattintva megjelenik a mozivászon:

2011. szeptember 21., szerda

VÁRAKOZÁS

Jelen esetben persze rögtön tudni véljük, hogy kire várunk...

De a várakozás néha idegőrlő!

"Két módon lehet feljutni egy tölgyfa csúcsára. Az egyik , hogy felmászol rá. A másik, hogy ráülsz egy makkra , és vársz..."


Szeretnénk egyéni és csoportfoglalkozásokkal ezt a várakozást kitölteni,és megtölteni-olyan szemlélettel, technikákkal- amik életünket termékennyé,  élővé teszi.


"Várakozás-Vágyakozás
Azt hiszem innen gyökerezik a probléma. A várakozást vágyakozással töltöm meg, ahelyett hogy elfogadnám hogy oké, még nem, és a jelenre koncentrálnék... Tisztára mint a kislány, aki felveszi anyuci kopogós cipőjét és hasra esik benne párszor, míg a nagy tükör elé ér... de akkor is megcsinálja újra meg újra...
Kell az egómnak, hogy valamiért fenntartsa az érzetet, hogy nem elég... valami ami még ha ott is van, elérhetetlen... és gúzsba kötöm magam ezzel a sok vágyakozással. Aztán jöhet az önmarcangolás, fájdalom, amibe ahelyett, hogy beleereszkednék, elhessegetem, hogy ezt nem szabad, önsajnálat. (újabb önmarcangolás az önsajnálatért) Pedig biztos hamarabb kilyukadtam volna itt, ha már az elején belemegyek a fájdalmas részébe... Ehelyett csak jönnek jönnek a helyzetek, különböző emberektől akikre várnom kell, tehetetlenül, és már nincs türelmem elcsendesedni, meditálni...
Egyik nap kerestem valakinek valamit a hozzászólások között, és megakadt a szemem egy saját régebbi bejegyzésemen, ahol épp a várakozásról írtam. "Nem -nem várunk. Lélegzünk, van pulzusunk, regenerálódunk, szívünk ver, elménk lüktet, lelkünk él. 37 másodperc egy egész élet!" egy filmből idéztem. És ott csak 37 másodpercet vártak... hát ez a LECKE. Saját magamnak válaszoltam meg... :) Nem várni, hanem Élni..." ( Önmegvalósítás.hu)

                                     

Céljaink:

- szeretnénk őszinte, szeretetteljes, elfogadó légkörrel támogatni a Te belső munkádat,
- segítő beszélgetésekkel, bizonyos helyzetgyakorlatok által illetve különböző, a befelé fordulást elősegítő technikákkal vezetni és támogatni a tapasztalati munkában,
- segíteni abban, hogy egy folyamatot végigjárva, a tapasztalatokat összegezve megfogalmazhasd önmagad számára a további irányt és tennivalókat,
- mutatunk olyan technikákat, amelyek segítségével testi és érzelmi szinten is kiegyensúlyozottabbá válhatsz,
- tanulunk arról, hogy a táplálkozás, a mozgás, légzés, gondolkodás és érzelmek milyen szerepet játszanak testi folyamatainkban, és hogy lehet ezeket jól használni testünk erősítésére, energiaszintünk javítására,
- rátekinthetsz hiedelmeidre, félelmeidre, korlátozó szülői mintáidra, amelyek gátolhatnak a kiteljesedésben, és lehetőséged nyílik rá, hogy oldódjanak ezek negatív hatásai,
- beszélgetünk arról, hogy az év különböző ciklusait hogyan használhatod egy tudatos belső munkára.

Mindenképpen szeretnénk a közös munka mellett olyan tudást adni Számodra, amit később is mindig használhatsz életed bármely helyzetében, szakaszában. Célunk, hogy felismerd  a felelősségedet saját életeddel kapcsolatban és ezt a felismerést tudd felhasználni életed felszabadítására, gazdagítására, teremtésre.
A közös munka során a saját tapasztalataid fognak Téged elvezetni felismeréseidhez, és így válik belsővé a tudás, amelyet szándékodnak és erődnek megfelelően tudsz felhasználni. Mi nem tudunk Neked megoldást nyújtani, de segítünk abban, hogy megtaláld a megoldást. Olyan törvényszerűségeket azonban mindenképpen szeretnénk megosztani Veled, amelyek ismerete feltétlenül szükséges ahhoz, hogy felépíthesd és megtarthasd erőidet.   

Bővebben rólunk 2.

Novák Ágota

Harmadik lányként, nem várt, késői gyerekként születtem Körmenden  1967.12.21-én.
Nem emlékszem olyan gyerekkori vágyaimra, hogy bármikor is Anya szerettem volna lenni - valahol elveszett az a kislányokkal veleszületett természetes anyaság-érzésük…
Királylányt azért rajzoltam, és sok-sok virágot; és orvos akartam lenni.
Vannak területek az életemben, amelyek gyerekkorom óta szabad utat kaphattak- a kreativitás, nyitottság más emberek felé, tudásvágy..
És voltak természetesen tiltott, és elkerülendő utak is. Ilyen volt a nővé válásom, majd az Anyává válásom útja is.
Nagy trauma volt a 9 éves koromban jelentkező menstruációm, olyannyira, hogy 2 évig titkoltam a barátnőim előtt is.
Testem általam nagynak, kereknek, csúnyának tartott részeit éveken át takargattam.
17,5 éves koromban kezdődő szerelmi életemet a nagy , szenvedélyes, éveken át tartó függőkapcsolatok jellemezték, persze nagy csalódásokkal, s mély depressziókkal.
A gimnázium után Védőnői diplomát szereztem a SOTE Egészségügyi Főiskolai karán, Budapesten. Főiskola után hamar férjhez mentem, -s mint a jó kislányok, akik jól tanultak, szót fogadtak, - vártam, hogy szabályszerűen jelentkezik a jutalom, és jönnek a gyerekek…
( S a feledés homályába merült a főiskolai éveimben attól való rettegésem, hogy az iskola vége előtt teherbe esek…,  s dupla gumit huzattam szerelmem férfiasságára.)
De hát a félelmek nem oldódnak csak úgy meg maguktól, és folyton folyvást jelentkeznek mindenféle utat találva.
Így akkor nehéz- lehetetlen-  volt felfedeznem férjem oligospemiájában ( alig volt életképes, egészséges formájú spermium a megtermékenyítéshez) az én félelmeimet.
A házasságunk első félévében felfedezett probléma évekre adott tevékenységi területeket: sérvműtét, petevezeték átfújások, mesterséges megtermékenyítések, különböző andrológiai, nőgyógyászati kezelések, majd végül a lombikbaba program.

Itt kezdődőtt mély álmomból való felébredésem.

Az első 2 megtermékenyítés férjem heréjéből vett spermiumokkal sikertelen volt- a petricsészében - tőlem külön- a petesejtjeim ellenálltak a befogadásnak. Megcsendült egy apró harang bennem- nálam is lehetnek gondok?!
Hiába vagyok egészségesnek kikiáltva a nőgyógyászok által, mégsem termékenyültek meg ezek az egészséges petesejtjeim…
De aztán elhalkult a csengő a fejemben, mert egy idegen donor által mégis megtörtént a megtermékenyülés, és valaki bennem növekedni kezdett…
Nőtt is 9 hétig – nagyon nagy görcsök és fájdalmak között – majd megadta magát az ellenerőknek.
8 hónapig belül sírtam elvesztett magzatom után. Majd egy átzokogott Konferencia után - aminek a témája a magzati veszteségek volt- 2 napon belül már pszichológusnál ültem.
S elkezdődött életemnek az a része, amikor már nem volt választásom- rá kellett, hogy nézzek az életemre, a  választásaimra , döntéseimre, félelmeimre – bárhonnan eredtek. Ez a folyamat megértést , veszteségeket, elengedéseket, megbocsájtást, szabadságot, békét hozott – és ez a mai napig tart.
Elváltam, elkezdtem asztrológiai tanulmányaimat, elvégeztem a  Károly Gáspár Egyetem Mentalhigiene szakát, egy Jógaiskolát. Jártam fókuszolásra, családállításra, transztáncra, tanításokra.
Örökké hálás leszek azoknak az embereknek, akiktől a legtöbbet tanultam magamról , a világról: Dr. Szabó Ágnes pszichiáter, Szemes Gabriella pszichológus, Takács Tibor asztrológus-tanár, Dr.Grezsa Ferenc pszichiáter-tanár, F. Galló Béla és Obendorfer Attila mestereim.

7 éve új kapcsolatban, házasságban élek. S persze ! itt is jelen volt az oligospermia- mutatva, hogy még dolgoznom kell magamon- „hisz ami kint, az bent!”
Párom félelmei az én félelmeim is- pedig azt hittem, hogy már mennyi mindent felfedeztem,megoldottam, meggyógyítottam.

2 éves a kisfiunk, akit örökbe fogadtunk.
Már nem akartam, és nem tudtam várni, hogy természetes módon megfoganjon nálunk egy lélek.
Kisfiunk érkezése nagy erővel hozott fel még gyógyulásra váró régi sebeket- ezeket gyógyítom , és az ő jelenléte  is gyógyító hatású. ( Kapcsolatokban sérülünk, és kapcsolatokban gyógyulunk).

Nem megoldott feladat számomra a megfoganva Anyává válás útja. De hosszú utat tettem meg, és el tudom kísérni ezen az úton azokat a nőket, akik szintén elakadtak valahol a termékenységükben. 15éven keresztül beszélgettem hivatásszerűen olyan nőkkel, lányokkal, asszonyokkal (13-56 éves korig), akik nem tudták vállalni megfogant gyermeküket, és terhességüket megszakíttatták.
Megtapasztaltam az érem mindkét oldalát, ahol a gyermek elutasításának a formája volt „csak” más…

Kriszti barátnőmmel 10éve ismerjük egymást, s mindig kapcsolódtak önfelfedező útjaink.
Hiszünk abban, hogy a gyermektelenség gátja, amely mögött oly sok szenvedés van- egyben lehetőséget ad életünk megismerésére, pozitív átalakítására, belső gátjaink oldására.

„ Egy olyan társadalomban, amely megköveteli, hogy felgyorsult tempóban éljük életünk, a tempó és a dolgoktól való függés annyira eltompít bennünket, hogy saját érzéseink iránt is érzéketlenné válunk.
Ilyen körülmények között gyakorlatilag lehetetlen testünkkel foglalkozni, kapcsolatban maradni a szívünkkel, és még inkább lehetetlen kapcsolatot kialakítani másokkal és a földdel” ( Jack Kornfield)

2011. szeptember 20., kedd

Bővebben rólunk..

Raáb  Krisztina

Egyedüli gyermeke vagyok szüleimnek, akik tizenegy éves koromban elváltak. Ahogy a nagykönyvben meg van írva, kitűnő tanulmányi eredményekkel -  a sport állandó jelenléte mellett -  két közgazdász diplomát szereztem, majd egy nagy csavarral az idegenforgalomban eltöltött néhány év után gyógypedagógus lettem.
Emlékszem, hogy már ’20-as éveimben meg akartam váltani a világot, erős vágy élt bennem, hogy hivatásomban az általam fontosnak tartott értékeket képviselhessem.  Első munkahelyem azonban csak unalmat, felszínességet, érdekkapcsolatokat és hazugságokat mutatott. A kreatív energiák megéléséről szó sem lehetett. A közeg mellett az is probléma volt, hogy akkor még túl sok volt bennem az idea és kevés az erő, hogy bármit megvalósítsak vágyaimból.
Egy komoly betegség, a hónapokig tartó teljes kiszolgáltatottság testi és lelki fájdalmai ébresztettek rá arra először, hogy nem élhetek mások elvárásai szerint, magamért és az életem alakulásáért nekem kell vállalnom a felelősséget, ezt helyettem senki nem teszi és nem is teheti meg. Valódi késztetéseimet olyannyira elrejtettem a megfelelés és a tökéletesség köpenye mögé, hogy évekbe telt, mire körülbelül kitapogattam, ki vagyok én, mire vágyom igazán és hol a helyem. Persze ez nem egy lezárt folyamat, mindig formálódik, új árnyalatokkal gazdagodik a kép tapasztalataim tükrében. Sokféle –az önismereti és a segítő munkában is - hasznos dolgot tanultam az évek alatt, így asztrológiát, kineziológiát, hangterápiát, jógát és különféle energetikai technikákat. Közben olvastam, figyeltem, kerestem, változtam, egy idő után már képes voltam szűrni az információkat, tanításokat, és a tapasztalataimban felfedezni a magam valóságát.
Két gyermekem van, egy örökbefogadott kislány és egy nála alig tíz hónappal fiatalabb kisfiú, aki egy elsőre sikeres lombik programból született. Huszonöt évesen történt hasi műtéteim miatt az orvosok számára nem volt kérdés a művi út kizárólagossága. Amióta eszemet tudom, szerettem volna anya lenni – nem egy, hanem lehetőleg több gyermek édesanyja. Már főiskolás koromban elfogadtam volna egy gyermeket, és később is bármikor, bármilyen élethelyzetben. Az élet azonban mindig „közbeszólt”. Először akkori párom halogatta a gyermekvállalást, mondván, előbb meg kell teremteni a feltételeit, majd jöttek a hasi műtétek, teljes fizikai leépülés, az ebből fakadó lelki nehézségek, majd válás.
Aztán jött Valaki, aki segített talpra állni, aki elfogad és szeret. Nem sokkal később pedig két kisember, akik mellett felnőtté váltam.
A szándék pedig, hogy „megváltsam a világot”, nem múlt el, csak átalakult. Már kevéssé szól a megerősítésekről, szeretet és elismerés vágyáról, és többet táplálkozik a belső bizonyosságból. És már megelégszem egyszerre egy-egy kontinens elmozdításával, nem akarom rögtön az egész Földet kiforgatni a sarkaiból. J
A gyermekvállalással kapcsolatos nehézségeket először a saját életemben tapasztalhattam meg, annak minden testi és lelki nyűgeivel. Aztán a „véletlen” hozott olyan lehetőségeket is, amelyekben mások tapasztalatait ismerhetem meg közelebbről. Két éven keresztül vezettem olyan önszerveződő csoportot, ahol a babára vágyóknak lehetősége volt együtt tornázni, relaxálni, megtanulni bizonyos légző- és energiamozgató gyakorlatokat. Akkor jöttem rá, hogy sokkal nagyobb szükség van az ilyen kezdeményezésekre, mint gondoltam. S jelentősége messze túlmutat a technikákon, gyakorlatokon. Az elfogadó, szeretetteli légkör, sok beszélgetés, a tapasztalatok megosztása mind-mind erőt és hitet adott a jelenlévőknek. Esetleg új nézőpontokat és a kompetencia érzését. Egy kis kilégzést a sok görcs közepette. Szép és hasznos tapasztalás volt számomra ez az időszak.
Rendszeresen dolgozom várandósokkal is, akiknek abban szeretnék segíteni, hogy tudatosan éljék meg ezt a csodálatos élményt, valóban megtapasztalják az egységet gyermekükkel és önmagukkal, és felfedezzék anyai erejüket, meghallják belső késztetéseiket. Emellett gyógypedagógusként természetesen találkozom különböző korú gyerekekkel és szüleikkel, ott is alkalmam nyílik bepillantani a családok érzelmi életébe, problémáiba.  Nagy ajándék számomra, hogy ennyi állomásánál jelen lehetek a női életnek. Hálás vagyok érte.
Én – még a legnehezebb helyzetben is – mindig úgy éreztem, hogy van tovább, van legalább egy lépés, amit meg tudok tenni, ami továbbvisz. Ki a Fényre. És most már azt is tudom, hogy az a kint az valójában odabent van. Ezt megtapasztalni a legszabadabb, legszebb érzés a világon. És szeretném, ha ezt minél többen megtapasztalhatnánk és ez a tapasztalás  tudássá válva magból termővé válna életünkben.     

Kiknek szól ez a blog?

A blogot csoportjaink elindításának hírvivőjeként hoztuk létre.
Olyan nők számára írjuk- és indítjuk a csoportjainkat- , akik elakadtak valahol az Anyává válás útvesztőjében.
Lehet rövidebb- és hosszabb ez a várakozás, lehet veszteségekkel , fájdalmakkal, műtétekkel, kimerítő vizsgálatokkal terhes; lehet ön és mások hibáztatásától fájdalmas ;lehet depresszióba vagy akár termékeny önvizsgálatba merítkező ez az időszak...
Sokféle út, de a cél ugyanaz- egy gyermeket tartani a kezünkben, aki hozzánk tartozik.

Ismerjük ennek az útnak sok mellékvágányát, kanyarulatát, kerülőjét..
Ezért merünk, és szeretnénk Hozzátok fordulni!